Miért is ne lenne az, hiszen azért fizetik. Nevetségesnek ható kicstári optimizmusával tovább erodálja az ENSZ komolyságát a klímakérdésben. Valójában nagyon úgy fest, hogy az alternatív találkozónak, jóvel erősebb napirendje van, mint a "hivatalos" találkozónak. Most érdemi dolgokat csak a civilektől és az alternatív mozgalmaktól várhatunk. A kormányok politikája befuccsolt.
A piac és profit blogjának a beszámolója:
"Közös célunk, hogy megteremtsük a szilárd alapját egy jogilag kötelező érvényű, 2010-ben mihamarabb megkötendő klímaszerződésnek. Biztos vagyok abban, hogy haladunk e cél felé, mert minden egyes héten újabb és újabb elköteleződések, felajánlások érkeznek" a legkülönbözőbb országok részéről - tette hozzá a főtitkár egy klímavédelmi különtanácskozáson. Arra utalt: annak kevés esélye van, hogy a koppenhágai csúcson írják alá a szerződést. Arra kérte az állam- és kormányfőket, hogy a siker érdekében a csúcstalálkozó végén mindenképpen legyenek ott.
Lars Lokke Rasmussen dán kormányfő, a koppenhágai csúcs házigazdája elmondta, hogy már 85 ország állam- vagy kormányfője jelezte részvételét a december 7-e és 18-a között megrendezendő értekezleten, és továbbiak is gondolkodnak rajta. Rasmussen felszólította a fejlett országokat: ajánljanak fel konkrét összegeket arra, hogy a szegény országok is teljesíteni tudják a globális felmelegedés csökkentésére teendő feladataikat. "Nem engedhetjük meg, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemről is a végtelenségig folyó vita legyen. Koppenhágában legfelső politikai szintű, szilárd elhatározások kellenek, hogy utána gyorsan megszülethessen a jogi keret" - mondta.
Világalap
Előzőleg Gordon Brown brit kormányfő javasolta, hogy hozzanak létre egy évente 16,5 milliárd dolláros pénzalapot a fejlődő országok támogatására, de ebből már jövőre lehívható legyen pénz, ne csak 2013-tól, amikor a megszületendő új klímaszerződés életbe lép, mert mint mondta: "nem várhatunk addig".
Nicolas Sarkozy francia elnök - aki az ENSZ-főtitkárhoz és a dán kormányfőhöz hasonlóan különleges vendégként vett részt a nemzetközösségi csúcson, indoklása szerint a klíma témájának fontossága miatt - szintén javaslatot tett egy hasonló világalap, illetve egy környezetvédelmi világszervezet létrehozására. Utóbbi ellenőrizné a károsanyag-kibocsátás vállalt csökkentését az egyes országokban - mondta. A francia elnök is arra kérte az államférfiakat, különösen Barack Obama amerikai elnököt, hogy ne csak a koppenhágai csúcs elején legyenek ott, hanem a végén is.