Alább közöljük Naomi Klein írásának fordítását. Naomi a No Logo könyvével a globkrit mozgalom egyik fő arccává vált. Figyelnek a szavaira, nem csak a zúgolódó tömegek, de a bársonyszékeiket féltő politikusok és vállalat vezetők is.
Koppenhága: A felnőtté váló Seattle
A könyv lebilincselő számvetést nyújt arról, mi is történt valójában Seattleben, de David Solnit-tel, a megbénítás kivitelezésében segédkező „közvetlen-cselekvés” guruval beszélgetve azt tapasztaltam, hogy a 1999-es események felidézése helyett sokkal szívesebben mesél a Koppenhágában megrendezésre kerülő ENSZ Klímacsúcsról és azokról az „éghajlati igazságossággal” kapcsolatos akciókról, amelyeket november 30-ára szerveznek Egyesült Államok-szerte. „Ez kétség kívül egy seattleihez hasonló pillanat” – mondta David. „Az emberek ugrásra készek.”
Valóban van valami Seattlere emlékeztető a Koppenhágára való mozgósításban: a sokféle résztvevő szervezet; a különféle taktikák, amelyket alkalmazni fognak; és az aktivista-követelésekkel fellépni kész fejlődő országok. De Koppenhága nem pusztán Seattle megismétlése. Inkább úgy tűnik, mintha a progresszív malmok lassú őrölése olyan mozgalmat hozna létre, amely a korábbi időszak erősségeire épít, de egyben tanul is annak hibáiból.
A média által konzekvensen „antiglobalizációs”-nak nevezett mozgalmat leginkább azért kritizálták, mert a sérelmek hosszas listája mellett csak néhány konkrét alternatívájuk volt. A Koppenhágában összegyűlő mozgalom ezzel ellentétben egyetlen ügy – a klímaváltozás – köré szerveződik, a világ szinte összes problémáját magában foglaló koherens narratívát szőve ennek okáról és a megoldási javaslatokról. A narratíva szerint a klímaváltozás nem csak bizonyos szennyezési módok miatt történik, hanem a kapitalizmus háttérben meghúzódó logikája miatt, amely mindennél többre értékeli a rövidtávú profitot és a folyamatos növekedést. A kormányaink szeretnék velünk elhitetni, hogy ugyanezt a logikát követve – a „széndioxid”-nak nevezett, kereskedésre alkalmas áru megteremetésével; és a túlzott kibocsátást ellensúlyozandó, az erdők és megművelt területek „elnyelőkké” változtatásával, – megoldhatjuk az éghajlati válságot.
Koppenhágában az éghajlati igazságosságért küzdő aktivisták amellett fognak érvelni, hogy a széndioxid-kereskedelem, ahelyett, hogy kezelné a válságot, az atmoszféra eddig példátlan privatizációjához járul hozzá, ráadásul félő, hogy a volt-gyarmatok kvótáinak kisajátításához is vezet. Ezek a „piaci alapon működő megoldások” nem hogy képtelenek megoldani az éghajlati válságot, hanem drasztikus mértékben növelik a szegénységet és az egyenlőtlenséget, mivel a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb emberek egyrészt a klímaváltozás elsőszámú áldozatai, másrészről kísérleti nyulak, akiken a kvóta-kereskedelmi rendszer hatásait tesztelik.
A koppenhágai aktivisták azonban nem csak egyszerűen ellenkezni fognak. Elszántan rukkolnak majd elő olyan megoldásokkal, melyek egyidejűleg a kibocsátásokat és az egyenlőtlenségeket is csökkentik. A korábbi csúcstalálkozóktól eltérően, ahol az esetleges megoldásokat csak utólag gondolták át, Koppenhágában az alternatívák lesznek a rivaldafényben. A közvetlen cselekvésen alapuló „Climate Justice Action” összefogás például arra kérte aktivistáit, hogy december 16-án rohamozzák meg a konferenciaközpontot. Több aktivista az ún. „bike-bloc” (bringa-blokk) –hoz csatlakozva fog ennek a felhívásnak eleget tenni: együtt tekernek majd egy több száz régi bicikliből összebarkácsolt, eddig „az ellenállás új, ellenállhatatlan masinájával” néven emlegetett járművön. Az akció célja nem az, hogy megbénítsák a klímacsúcsot, hanem hogy nyitottabbá tegyék és egyben egy olyan hellyé alakítsák, ahol lehetőség nyílik arra, „hogy megvitatassuk tervezetünket, egy alulról szerveződő tervezetet, az éghajlati igazságosság tervezetét, a hamis megoldásokkal szembeszálló igazit… Ez a mi napunk lesz.”
Az aktivisták által felkínált megoldási javaslatok közül néhány megegyezik azokkal, melyeket a globális igazságosságért küzdő mozgalom már évek óta hirdet: helyi, fenntartható mezőgazdaság; kisebb és decentralizáltabb energia projektek; az őshonos lakók földhöz való jogának tisztelete; a fosszilis tüzelőanyagok földben hagyása; a zöld technológiákat sújtó védővámok enyhítése; mindezen lépéseket pedig a pénzügyi tranzakciók megadóztatásából és a nemzetközi adósságok eltörléséből lehetne finanszírozni. Van néhány új megoldás is, például az egyre növekvő igény arra, hogy a gazdagabb országok fizessenek a szegényebbeknek jóvátételt „éghajlati vétkeik” után. Ezek nem egyszerű kérdések, azonban manapság megtapasztalhattuk, micsoda forrásokat tudnak felvonultatni a kormányaink, hogy megmentsék az eliteket. Ahogyan egy Koppenhága-előtti szlogen fogalmaz: „Ha az éghajlat egy bank lenne, megmentettétek volna” – nem pedig a piac brutalitásának lenne kitéve.
A következetes narratíván és az alternatívák előtérbe helyezésén kívül több más változást is tapasztalhatunk: jobban átgondolt a közvetlen cselekvéshez való hozzáállás, amely felismeri, hogy a puszta beszéd helyett sürgősen tenni kell valamit, és egyben feltétlenül el akarja kerülni az agyonhasznált „rendőrök a tiltakozók ellen” forgatókönyvet. „Az akciónk polgári engedetlenség” mondja a december 16-ai akciók szervezője. „Legyőzünk minden fizikai akadályt, amely utunkat állja – de nem fogunk erőszakkal válaszolni, ha a rendőrség elmérgesítené a helyzetet.” (Vagyis lehetetlenség elkerülni, hogy a két hetes csúcs alatt ne kergetőzzenek néhányszor a rendőrök és a feketébe öltözött fiatalok; végül is Európában vagyunk.)
Egy évtizeddel ezelőtt, Seattle megbénítását követően azt írtam egy a New York Times-ban megjelent cikkemben, hogy a globalizáció radikálisan új formáját követelő mozgalom „nyitóbulijának lehettünk szemtanúi”. Mi lesz Koppenhága jelentősége? A kérdést feltettem John Jordannak is, akinek a Seattle-i történésekkel kapcsolatos jóslatát a No Logo c. könyvemben is idéztem. Így válaszolt: „Ha Seattle a mozgalmak mozgalmának nyitópartija volt, akkor talán Koppenhága egy eljövendő korszak ünnepe lesz”.
Azonban arra is figyelmeztetett, hogy a felnőtté válás nem jelenti azt, hogy biztonságos keretek közé kellene szorítkozni, vagy a higgadt tárgyalások érdekében le kéne mondani a polgári engedetlenségről. „Remélem felnőttünk már annyira, hogy még engedetlenebbekké váljunk” mondja Jordan, „hiszen az emberiség földi történetének hamarosan vége szakadhat a túl sok engedelmesség miatt.”
fordítás: Jelinek Csaba TEK/CEU
